Csöbör Katalin

MiskolcKossuth utca 16.1. választókerület
2017 Jun. 22 18:20

Megújult a Teleki Tehetséggondozó Kollégium

Több mint kétszázmilliós támogatásban részesült a Miskolci Tankerület, amelyből épületenergetikai fejlesztést hajtottak végre a Teleki Tehetséggondozó Kollégiumban. A fejlesztésről csütörtökön számol be Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, és László István tankerületi igazgató.

 

Az épület harmadik emeletén már felújították a folyosót és a szobákat is. A tetőt napelemek borítják, kicserélték a nyílászárókat, megújult a terasz, és kívül-belül leszigetelték a kollégiumot. Az épületenergetikai fejlesztés több mint kétszáz millió forintba került, a teljes összeget uniós forrásból finanszírozták.

 

- Nem állunk meg ezen a ponton, a miskolci tankerületi központ 4,3 millió forintot különített el az előzetes kalkulációk alapján a saját forrásaiból arra, hogy a kollégium folyosóit, szobáit, vizes blokkjait is korszerúsítse. A harmadik emeleten kezdtük meg a munkát, az volt üres. Meg kellett várni, míg kiszárad a teljesen beázott, átnedvesedett fal.- ismertette László István.

 

Csöbör Katalin arról szólt, hogy a Teleki Tehetséggondozót annak idején, 27 évvel ez előtt, nemes céllal hozták létre - mint azt a neve is mutatja, a megye tehetségeinek felkutatására és kibontakoztatására. Ehhez a nemes feladathoz képest azonban az intézmény már régóta elhanyagolt épületben működött,  fenntartása az elavult energiarendszer miatt rendkívül drága volt.

 

- Örömmel állapíthatjuk meg, hogy immár a Teleki épülete teljesen megújult, és a kornak megfelelő technikával rendelkezik az energiarendszere is. Most is elmondhatjuk, hogy minden híresztelés, és károgás ellenére, az úgynevezett európai uniós pályázatokból épül, szépül az ország. Az elmaradottabb térségek pedig zárkóznak fel a fejlettebb régiókhoz. Az Európai Uniónak pedig éppen ez volt a szándéka akkor, amikor ezt az egész programot elhatározta - fogalmazott a politikus. 

 

A fejlesztések tehát folytatódnak, de nem csak a Telekiben. Több intézmény újulhat meg a jövőben Európai Uniós forrásból. A Petőfi Sándor Középiskolai Fiúkollégium Teleki Tehetséggondozó Kollégium Tagintézményében a megyében élő tehetséges fiatalokat támogatják, fejlesztik. Jelenleg százhatvannyolc diák lakik itt. 

Csöbör Katalin

Miskolc, Kossuth utca 16.
eseménynaptár