Csöbör Katalin

MiskolcKossuth utca 16.1. választókerület
2017 Sep. 8 16:13

Megnyílt a negyedik Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásár Miskolcon (Képgalériákkal)

Pénteken délelőtt 10 órakor nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt a kétnapos Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásár Miskolcon. A rendezvényen évek óta bemutatkozási lehetőséget kapnak a közfoglalkoztatottak, akik munkájuk termékeit állíthatják ki.

Míg tavaly a megyében 37 ezren vettek részt a közfoglalkoztatásban, addig idén már csak valamivel több mint 33 ezren. Demeter Ervin kormánymegbízott beszédében kiemele, immár negyedik alkalommal rendezik meg ezt a kiállítás és vásárt. – Miskolc városa és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal ezen közös rendezvényen mutatja be, tekinti át a közfoglalkoztatási eredményeket. Célunk, hogy megmutassuk, mit tudnak, mire képesek a közfoglalkoztatottak, akiket a megyében a humánerőforrás tartalékának tekintünk - fogalmazott.

Mint a kormánymegbízott elmondta, a közfoglalkoztatottak egy része már rendelkezik valamilyen szakképzettséggel, és nagy hangsúlyt helyeznek rá, hogy a többi érintett is minél nagyobb szakmai tudásra tegyen szert, hiszen ez lehet a kulcsa a munkaerőpiaci elhelyezkedésüknek. – Ezért a mostani alkalommal egy új standunk is nyílt, ahol negyven cég négyszáz álláslehetőséget kínál – hangsúlyozta a kormánymegbízott.

 

Miskolc belvárosának főutcáját csaknem száz stand díszíti a kiállítás idején. Csöbör Katalinországgyűlési képviselő beszédében emlékeztetett rá, hogy a kormánypárt munkát, munkahelyet, biztonságot ígért, valamint a térség fejlesztését. – A standokon gyönyörű termékeket láthatunk, amelyek megmutatják, mit lehet kihozni a közmunkaprogramból. Gratulálok ehhez a szervezőknek és a résztvevőknek egyaránt - hangsúlyozta.

Kiss János alpolgármester úgy fogalmazott, ez nem csupán egy kiállítás és vásár. – Ez egy ünnep, hiszen van mit ünnepelni, a magyar foglalkoztatáspolitikának - melynek része a közfoglalkoztatás - van mire büszkének lennie. Egy olyan programot tudott sikerre vinni, amit az indulásakor sokan támadtak. Amikor ez a program 2010-ben elindult, több százezren éltek segélyen. Ez mára jelentősen megváltozott, és  egyértelműen jó irányba - hangoztatta Kiss János.

 

Miskolcon 1000-1100 közfoglalkoztatott dolgozik a város üzemeltetésében, döntően a Városgazda állományában, de az egészségügytől a kultúráig, számos területen találkozhatunk velük. A kiállításon természetesen Miskolc is képviselteti magát, a város több standdal van jelen, a Diósgyőri vár, a Miskolc Bolt is megjelenik. A vendég idén Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. 

 

Csöbör Katalin

Miskolc, Kossuth utca 16.
eseménynaptár