Csöbör Katalin

MiskolcKossuth utca 16.1. választókerület
2017 Dec. 16 09:05

Karácsonyra készülnek a Szépkorúak Házában

 

Hétről hétre énekkel, verssel ünneplik karácsony közeledtét az intézmény lakói. Müller Ferencnének ez lesz az első karácsonya a Szépkorúak Házában. Azt mondja, nyugodt, meghitt körülmények közt telik az adventi időszak.

– Március elsején költöztem be az otthonba. Az ünnepek alatt a gyerekeimhez is ki fogok menni két napra, egyikhez is, másikhoz is, mert két lányom van – mondta.

 

Az intézményben péntekenként gyújtják meg az adventi koszorú gyertyáit. Az örömöt szimbolizáló harmadik gyertyát Csöbör Katalin országgyűlési képviselővel és Demeter Ervin kormánymegbízottal közösen gyújtották meg az intézmény lakói.

A vendégek nem érkeztek üres kézzel: ajándékokkal kedveskedtek az itt élő időseknek az ünnepek előtt. Demeter Ervin borokkal és szaloncukorral érkezett, ezzel kívánva áldott, békés karácsonyt az itt élőknek.

 

Csöbör Katalin köszöntőjében azt mondta, sokadszorra jár az otthonban, így szinte személyesen ismeri az itt élő időseket. Az országgyűlési képviselő szerint különösen azokra kell odafigyelni ebben az időszakban, akik a karácsonyt is bent töltik.

 

Az intézményben szerdán lesz igazán karácsonyi a hangulat: akkor ünnepi műsorral készülnek és a negyedik gyertya is fellobban, ami a szeretetet szimbolizálja.

Juhász Ákos képgalériája!

Csöbör Katalin

Miskolc, Kossuth utca 16.
eseménynaptár