Csöbör Katalin

MiskolcKossuth utca 16.1. választókerület
2019 Dec. 7 16:38

A PARLAMENTBEN ZENÉLTEK A MISKOLCI ÉS AZ ALSÓZSOLCAI DIÁKOK

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő meghívására miskolci és alsózsolcai ifjú muzsikusok adtak koncertet a Parlament Vadásztermében.

 

Szombaton a Symphonia Alapítvány által 5 évvel ezelőtt létrehozott alapfokú művészeti iskola gyerekei adtak mini koncertet a Parlament Vadásztermében az alapítvány támogatóinak és partnereinek. A mini koncertet meglátogatta Herczegh Anita, a köztársasági elnök  felesége, aki egyben fővédnöke is volt az idei Diplomata Vásárnak.  Eljöttek a Diplomata Vásár szervezői, a Diplomatic Spouses of Budapest (DSP) elnöksége, a Nemzeti Filharmonikusok vezetői és zeneigazgatója, valamint a Magyar Nemzeti Bank képviselője és sok diplomata a családjával.

 

A vendégeket, valamint az alsózsolcai vonósokat és a miskolci fúvós  együttest Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, a Symphonia Alapítvány kurátora hívta meg és köszöntötte. Megköszönte a DSP  vezetőinek, hogy az idei Diplomata Vásár bevételéből támogatott négy  civil szervezet közé beválasztották az Alapítványt is.

 

Kupper András, az alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a Symphonia Alapfokú Művészeti Iskola (SAMI) olyan hátrányos helyzetű gyerekeket von be a zeneoktatásba, akik az Alapítvány nélkül nem  jutnának ilyen lehetőséghez. Az iskola saját pedagógiai programja szerint, minden nap közös zenéléssel tanítja a gyerekeket. A közös  zenélésben rejlő szocializációs hatás, és a gyakori fellépésekből származó sikerélmény nagyban járul hozzá ahhoz, hogy a gyerekek korai iskola elhagyása csökkenjen, és iskolai teljesítményük javuljon.

 

Elda Spasse, a DSP elnöke elmondta, hogy szervezetük büszke arra, hogy ilyen nemes célok megvalósulását tudják támogatni. Beszámolt arról, hogy az idei Diplomata Vásár 11 millió forintos rekord bevételt hozott, és megköszönte Herczegh Anitának, hogy elvállalta a Vásár fővédnökségét, hozzájárulva a rendezvény sikeréhez.

 

A DSP elnöke végül átadott egy-egy támogató oklevelet Csöbör  Katalinnak és Kupper Andrásnak, mint a Symphonia Alapítvány  képviselőinek.

Csöbör Katalin

Miskolc, Kossuth utca 16.
eseménynaptár