Csöbör Katalin

MiskolcKossuth utca 16.1. választókerület
2021 Feb. 26 00:00

Kisboltok nyitásával segítenek a kis falvaknak

T. Gyopáros Alpár, a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő a témáról közös sajtótájékoztatót tartott csütörtökön Arnóton. Magyarország Kormánya eltökélt a magyar vidék fejlesztése és fejlődése mellett, ezért 2018- ban meghirdette a Magyar Falu Programot, amely elsősorban a helyi életminőség javítását, az otthonteremtést és a falusi utak fejlesztését helyezte előtérbe. A program elindításának célja az volt, hogy megállítsa – vagy legalábbis mérsékelje – a népességcsökkenést az ötezer fős vagy annál kisebb településeken. Idén bővül a program, a falusi kisboltok működését, fejlesztését, valamint a korábban bezárt boltok újranyitását támogatja a negyedik pillér.

 

A Magyar Falu Program keretében kiírt pályázatok térségünkben is számos esetben segítették a kistelepülések fejlődését. Idén is számos pályázati lehetőség nyílik majd, ezért is invitálta meg Gyopáros Alpárt, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztost egy látogatásra – hangsúlyozta a sajtótájékoztatóján Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője. Hozzátette: szerette volna, ha a választókerületében lévő kistelepülések polgármesterei első kézből értesülnek az idei pályázati lehetőségekről és a bírálati szempontrendszerekről, ezért őket is meghívta az egyeztetésre. Három érintett település, Arnót, Szirmabesenyő és Sajókeresztúr csaknem 100 millió forint pályázati forráshoz jutott az elmúlt két évben. Többek között útburkolat- és járdafelújításra, orvosi eszközök beszerzésére, óvodai tornaszoba fejlesztésére nyertek pénzt.

 

Idén jó 250 milliárd forintból gazdálkodik a Magyar Falu Program – Gyopáros Alpár

 

A megbeszélés nagyon hasznos volt mindenki számára ezúttal is. A Magyar Falu Program elindulása óta az országjárás keretében több mint 150 helyszínen, csaknem tízezer kistelepülésen élővel találkozott – mondta Gyopáros Alpár kormánybiztos. Ez is egy ilyen alkalom, ahol a tapasztalataikat és javaslataikat oszthatták meg a polgármesterek a programmal kapcsolatban.

 

Bővült a kedvezménykör

 

A megye falvai 2019-ben és 2020-ban közel 14 milliárd forint támogatásban részesültek. A megyében az 5000 fő alatti települések közül idén már 337-ben igényelhető a falusi csok. A falusi útalapnak köszönhetően, mintegy 248 kilométeren nyílik lehetőség az utak állapotának javítására, melyek egy része már el is készült. Tavaly 22 pályázati felhívást hirdetett meg a Miniszterelnökség a Magyar Falu Programban, mintegy 210 milliárd forintos költségvetéssel, idén már több mint 250 milliárd forintból valósulnak meg a falusi életkörülmények javítását szolgáló intézkedések. Az önkormányzatok mellett egyházi és civil szervezeteket is támogatnak, valamint a program új elemének köszönhetően most már kisboltok nyitását is – emelte ki a kormánybiztos.

 

Forrás: boon.hu
Nagy-Hankó Krisztina

Csöbör Katalin

Miskolc, Kossuth utca 16.
eseménynaptár